Mikor lányismerőseim panaszkodnak a szerelmi életükre, illetve annak hiányára, már épp kezdene belőlem kibújni az empátia csírája, és akkor még gyorsan hozzácsapják az "Ezzel is randiztam, de túl nagy a füle, a másiknak nem tetszik a neve, a harmadik srác, meg nem fizette ki a kávémat" c. mellékletet.

Légy szíves ne nyafogj, az én kezemet férfi legutóbb 1992-ben fogta meg, a keresztelőmön. És tényleg majdnem. De ez nyilván az én hibám, mert miért nem vagyok attraktívabb jelenség, meg anya szerint túl harsány vagyok és ez ijesztő, meg az is, hogy a legjobb barátom fiú. Mérlegeltem a lehetőségeket: a személyiségem + legjobb barátom VAGY (erre akár képletet is lehetne írni Excelben) egy ingatag kapcsolat valami idegennel, akivel le kéne futnunk az összes kellemetlen kört, hiszen én például reflexszerűen mérges leszek, ha valaki hozzám mer érni (ezt pont egy köcsögnek köszönhetem). Meg van ez a Jekyll és Hyde szindrómám, amit nem mondom, hogy könnyű megérteni, ehhez hozzáadódik a nevetséges büszkeségem, a kis étkezési problémám, a furcsa humorérzékem, és a fogkrémes tubust is a közepén nyomom, meg nincs az a férfi, aki után én hajlandó lennék letakarítani a fogkrémköpetet a mosdókagylóról. Szóval jól le vagyok beszélve saját magam által mindenféle párkapcsolatról. Meg van bennem egyfajta dac is. Ez a XXI. század, én meg egy erős nő vagyok, a saját lábamon akarok megállni, nekem nincs szükségem senkire, csak hátráltatna a céljaim elérésében. Néha azért úgy érzem, hogy jó lenne, persze... Nekem nagyon magasan van a fájdalomküszöböm, ami a fizikai fájdalmat illeti (ez az apai ág öröksége a Rejtő könyvek mellé), viszont lelkiekben, hát nem tudom, ott szerintem érzékenyebb vagyok az átlagnál. Valaki nagyon megbántott, én pedig inkább alkottam egy jégréteget a bőröm felé, minthogy ez még egyszer megtörténjen. Ez van útban, mert ha a külsőmet nézzük, nem vagyok egy Leia hercegnő, de egy Jabba sem; magas vagyok, vékony, nincsenek elálló füleim, az orrom nem egyenes, de szépséghibás zöld szemeim vannak, meg vörös hajam. Négyből három évszakban még a bőröm sem olyan gáz. Ezzel a jégréteggel néha úgy érzem, hogy úgy jártam, mint Frankeinstein a Szörnnyel: a teremtményem kikerült az irányításom alól és már nincs az a hajszárító, amivel le tudnám olvasztani magamról a jeget, én már örökre így maradok befagyva és gonoszan. De még a jég is jobb, mint az a saras kása, ami az olvadás után marad.