A "legjobb barátnőmnek" holnap lesz a szülinapja és most tudtam meg, hogy bulit rendez, amire én nyilván nem kaptam meghívást, mint nem kívánatos személy. Nem is bánom, inkább örülök, meg amúgy is kisimultnak kell lennem péntek reggel a meghallgatáson. Még akkor sem mennék el, ha nem utálnám a mostani viselkedését, és nem kerülném már október óta. Vagy ha nem lenne az, hogy már hetek óta nem beszéltünk. Én nem keresem, mert már torkig vagyok vele, ő meg nem keres, mert soha nem ragaszkodott hozzám. Az élet dolgai ilyen egyszerűek Csengefalván.

Nem lenne olyan gázos ez a dékáni, tényleg, főleg mivel a saját balfaszságom miatt kell, nem is zavarna, ha nem kéne aláíratni egy olyan tanárral, aki megjegyzett magának és mindig fennhangon üdvözöl, meg minden.
Persze pont ma délutáni nyitva tartás a TO.-n. Pacsit ide.

Olyanok történnek itten, kérem szépen, hogy behívtak állásinterjúra, péntekre. Bizakodásra ad okot, hogy eredetileg 21-22.-ére mondták az interjúkat, és 15.-ére a tájékoztatást arra az esetre, ha továbbjutottam, de ma szóltak, hogy szeretnének beszélgetni velem és, hogy tudják, hogy nem erről az időpontról volt szó, de tudnék-e menni csütörtökön, vagy pénteken.
Szóval egy lépéssel közelebb közelebb kerültem. Ez jó, ez biztos jó.

Utálok valakiknek a leánygyermeke, meg valakiknek a testvére lenni, én már csak alig várom, hogy végre ne legyek senkinek a senkije, csak önmagam, maximum a macskám gazdája.

Az van, hogy én nem akarok menni a végzősbálba, ami március közepén lesz. Meg úgy semmilyen végzősbálba nem akarok menni, más karok végzősbáljára sem akarnék menni, más egyetemekére sem, szóval semmi személyes. És ha én azt mondom valamire, hogy nem, hát az bizony nem holnap is, meg a jövőhéten is, meg két hónap múlva is. Nem.
Nem szeretem én annyira az évfolyamtársaimat, hogy a kedvükért megint elhagyjak egy tíz centis magassarkút, mert én minden bálon elhagyok egy magassarkút, minden bálon mezítláb kötök ki az este végére. Neonzöld metaxás homokozóvödröt lóbálva, szóval el lehet képzelni. A gólyabálnak is már nem emlékszem, hogy mi lett a vége, de utána összejöttem A majommal, szóval határozottan rossz döntés volt oda is elmenni. Annyira, hogy az már benne van az Életem top három legpocsékabb, "te hülye vagy?" döntése válogatásban. Néha az a benyomásom, hogy direkt keresem magamnak tudat alatt a kihívásokat, hogy egy percig se unatkozzak.

Meg azért sem akarok menni a bálba, mert víziló vagyok. Nem tudom, szerintem a lányok 80%-a tapasztalta már ezt az érzést, maximum nem ilyen extrém erősségben, a maradék 20%-nak meg hiába is magyaráznám, hagyjuk. Tavaly ilyenkor is így voltam. Március közepén volt egy nagy buli, én előtte egy hónap alatt megint fogytam tíz kilót, nagy nehezen találtam magamnak egy XXS-es ruhát, ami tetszett is, tök jó volt, aztán aznap délután egyszerűen begörcsöltem, kikapcsoltam a telefonom, pizsamát öltöttem, és inkább ecetes uborkákat dobáltunk más erkélyekre a szobatársammal. Az is tök jó volt végül is, meg írtunk kis üzeneteket papírdarabkákra, amiket hozzákötöttünk az uborkákhoz.

Most sem fogom bánni, ha nem megyek, meg amiatt is el vagyok kenődve, ami már harmadik hónapja a legjobb barátnőmmel megy. Mindegy, ez egyszerre bonyolult és pofonegyszerű, a végére mindig kisül, hogy nekem tényleg nem kéne lányokkal barátkoznom, mert mindig eljön a nap, amikor idegesítenek és azt mondom, hogy inkább hagyjuk az egészet. Már akkor gyanús volt nekem a dolog, amikor a fészbukon a keresztnevében megváltoztatta az i-t y-nná. Na, az volt az a pillanat, amikor azt mondtam, hogy Ó.

Már az ősi maja bölcsek is jól tudták, hogy mindig az elsőszülött szív a későbbi utódok hibáiért is, így alakult tehát, hogy hajnali hétkor reggeli torna gyanánt pormacskákat üldöztem az egyes számú húgom szekrénye alól. Miközben húgom a buszon robogott a suli felé, anya pedig telefonon kiabált vele, hogy hogy hagyhatta el az összes iratát tartalmazó tokot. Megtaláltam az összes iratát tartalmazó tokot, kiragadtam két nagy pormacska karmai közül.
Dicséretes még, hogy végre tényleg(!!4) sikerült elküldenem a jelentkezést a gyakornoki melóra, azóta gondolom már törölték is az e-mailem csak sikerült összehozni azt a rövid bemutatkozást is, amivel még szenvedtem napokig. Képzeljétek el, Microsoft Word szerint jógázom.

Ha pedig Anne valamiért nem kapná meg az Oscart Fantine-ért, az egész elbíráló bizottság egy nagy, buta, büdös krumpli lenne.

Az Anne Hathaway diétát alkalmazom = éhezek.

Vajon mit kéne ma takarítanom. Így, hogy egész nap itthon vagyok és egész nap fájnak a lábaim, az a legjobb, ha végig mozgásban maradok és takarítok. Tegnap kitakarítottam a hűtőt, hidd el, nagy meló egy hat tagú család hűtőjét pucolni. Például nem tudom, hogy mi szükségünk nekünk közel két kiló zsírra és öt nagy pohár tejfölre, amik közül megmagyarázhatatlan okból egy sem romlott.

Breaking news: eldőlt, Görögországba megyek. Végül az döntött, hogy ott jobb a fizetés és nem kell fizetnem se a szállásért, se a hotelkosztért. Angliában meg igen (!!).

Tisztára elbizonytalanodtam, lehet, hogy nem is Angliába megyek, hanem inkább Santorinire. Egyrészt azért, mert az angol program idén indul először, gondolom kevés embert visznek még ki, másrészt meg azért, mert aki Angliába akar menni, az gondolom rendelkezik nyelvvizsgával, szóval nem számít egy nagy előnynek, hogy nekem is van. Viszont mondták, hogy Görögországban nagy előny, meg nem kéne a keretlétszám miatt paráznom, oda simán kikerülnék, ráadásul ott csak négy és ötcsillagos szállodákkal van szerződés, háromcsillagossal nincs (nem úgy, mint Spanyolroszág esetében, bár Ibiza is megtetszett).

Meg hát Santorini, egek.

És nagyon cuki volt a srác, aki Görögországért felel, ő lenne az én mentorom.

Ma este megyek az angliai meló tájékoztatására, jiháá. Az évfolyamomon pedig még mindig, töretlenül és kitartóan utálok mindenkit, egy embert kivéve, és az nem én vagyok. A helyzet tehát változatlan.

Végül is a Telenor a hibás, mert mint kiderült, én nem is csinálhattam volna igazából azt a sok tízezres számlát az előfizetésemmel, ugyanis elvileg már évek óta le van tiltva minden emelt díjas szolgáltatás, meg a net is. Az új, kártyás mobilomra van fizetve korlátlan net. A helyi központban mondták, hogy igen, Telenoréknál szeretnek ezzel játszani, hogy random visszakapcsolgatják ezeket az embereknek, hátha sikerül több pénzt kicsikarni belőlük. Kezdődik a levélcsata a főközponttal.
Szóval figyelj, és tanulj, ebből a helyzetből is sikerült úgy kijönnöm, hogy a végére én lettem az áldozat és én háborodtam fel a világ igazságtalanságain. Basszus, ezt tanítanom kellene.

Mikor is lenne ugyan alkalmasabb elküldeni a jelentkezésemet a munkára, mint ma a névnapomon. A szél iránya is igen kedvező, még mindjárt csekkolom a napi horoszkópom, aztán uccu neki. Ha nem lennék lusta, most csinálnék ehhez olyan bajszos mémet.

A bundáskenyér nem hizlal, mondja apa, hiába tojás, meg kenyér, meg olaj, az bizony nem hizlal. Ha negyvenöt éves, családos férfi lennék, már engem sem érdekelne, ennék, amit csak akarok. Sört sört sört, meg sört, datolyával és csokipudinggal. Alig várom már, hogy negyvenöt éves, családos férfi legyek. De most huszonegy éves, tenyerestalpas lánya vagyok, és ez így veszélyes dologgá teszi a bundáskenyeret.

Detoxikálni kell a gyomromat, annyira tönkrevágtam az elmúlt három napban, meg fogyni is kéne, mint mindig, ezért belevágok ebbe az ötven napos dologba. Nem kérek kommentárt. Az a baj, hogy nekem muszáj éheztetnem magam, ha fogyni akarok, mert hiába sportolok, hiába eszek egészségesen, az nem segít, sőt, elkezdek izmosodni és még ennél is vastagabbak lesznek a lábaim. Na ne. Én vékony akarok lenni megint.

500 kalóriás napom van.

Nem csalás, nem ámítás,ez valóban három napnyi tömény zabálás volt, igen, hölgyeim és uraim. És Ted.

Úgy tervezem, hogy itt, a szobámban fog berohadni az agyam az elkövetkezendő másfél, egyetem-mentes hétben. Befejezem a jelentkezést a munkára, illetve azt már befejeztem, de akárhányszor csak újraolvasom, mindig masszívan a homlokomat dörzsölöm, majd átírom az egészet. De a hétvégén már elküldöm, csak vannak dolgok, amiktől félek, mint például a rövid bemutatkozás. Na már most, nekem a rövid bemutatkozás fél oldalt jelent, körülbelül. Ilyenkor jutnak eszembe a gimis emlékek, mikor kértek egy három oldalas házi dolgozatot, az osztály stréber kis mócsingja írt egy Gyűrűk urát, és mindenki tőle volt elájulva, holott meg volt mondva, hogy három oldal. Én mérnöklány vagyok, biztos vagyok benne, hogy jól tudok háromig számolni. Mócsing is bölcsésznek ment és van olyan szörnyen gonosz elképzelésem, hogy ott mindegyik ilyen, egyik sem tud számolni és nem bírja ki, hogy ne szárnyaljon túl mindenkit. Érthető a probléma?
Utálom, ha túlszárnyalnak.

Tegnap még azt is megtudtam, hogy a három hónapos nyári meló alatt pontosan 1400 fontot fogok keresni nettóban, és persze kaja-szállás adott, szóval 1400 font, az tényleg az én 1400 fontom lesz, amit arra költök, amire akarok. Hm. Lehet, hogy mégis meg kéne fontolni azt a jakuzzis albérletet, amit kinéztünk magunknak Petyával, így már ki tudnám pengetni a kauciót.